|
|
|
| Társaság/Természeti környezet |
A természeti környezet bemutatása
ERDŐGAZDASÁGI TÁJAK
| Somogyi homokvidék (Belső - somogyi homokvidék) |
Vissza |
Az Erdőgazdasági tájak besorolásában a 34 a) jelet viseli.
A táj nevéből is következik, hogy talajképző kőzete a savanyú homok, melyet ősi folyóágyakból hordott ki a szél. Az így kialakuló homokbucka-vonulatok észak-déli irányúak, melyek kelet-nyugati irányban hullámos képet adnak a tájnak. A buckaközök sokszor vízállásosak, esetenként teljesen lefolyástalanok. E pangóvízű lápfoltok száma több százra tehető. Az itt kialakult vizes élőhelyek számos értékes növénytársulásnak és különleges állatvilágnak teremtik meg a létfeltételeit.
A terület alapvetően sík (a tengerszint feletti magassága 107 - 193 m közt váltakozik).
Az évi átlagos hőmérséklet 10,5°C, az átlagos csapadékmennyiség pedig 700 - 800 mm-re adódik. Sajnos jellemző a csapadékmennyiség nagy ingása. Az eddig mért legkevesebb évi csapadék 395 mm, a legtöbb pedig 1252 mm. E miatt a terület hajlamos esetenként az aszályra, esetenként pedig pangóvíz kialakulására, mely a fás növényzetet jelentősen megterheli.
A domborzat és a csapadék hatására változatos talajok alakultak ki a területen. A legfontosabb talajtípusok a következők: nem karbonátos futóhomok foltok, nem karbonátos gyengén humuszos homoktalajok, kovárványos barna erdőtalajok, rozsdabarna erdőtalajok, agyagbemosódásos barna erdőtalajok, réti talajok és lápos rétitalajok.
A táj fontosabb társulásalkotó fafajai az alábbiak: kocsányos tölgy, cser, mézgás éger, magyar kőris, magas kőris mezei szil, gyertyán, nyír. Jelentős területaránnyal bír a vitatott őshonosságú erdeifenyő, valamint természetes úton több helyen megjelenik a közönséges boróka.
A táj jelentős nagyságú erdőtelepítésre alkalmas területekkel rendelkezik.
Legjellemzőbb természetes erdőtársulásai a gyertyános - kocsányos tölgyesek, homoki tölgyesek és láperdőtársulások.
| Dráva-menti öntéstalajok |
Vissza |
Az Erdőgazdasági tájak besorolásában a 34 b) jelet viseli.
Ökológiai adottságai tekintetében (csapadék, hőmérséklet) a Somogyi homokvidékhez hasonló. Lényeges eltérés a talajokban mutatkozik, ezek ugyanis jellemzően öntéstalajok, valamint réti talajok. A talajképződés folyamatára jelentős befolyással bírt a Dráva és északi mellékfolyóinak időszakos elöntése. A területen a szubmediterrán hatás erőteljes, mely a havas napok számának csökkenésében is megnyilvánul.
A táj fontosabb társulásalkotó fafajai a kocsányos tölgy, a cser, a mézgás éger, a magyar kőris, a magas kőris, a mezei szil és a nyír.
Legjellemzőbb természetes erdőtársulásai az ártéri puhafás és keményfás ligeterdők, valamint a gyertyános - kocsányos tölgyesek.
Az Erdőgazdasági tájak besorolásában a 33 jelet viseli.
Egy viszonylag fiatal, löszből kialakult harmadkori dombvidék. Érdekessége, hogy a Kapos völgyében a lösz helyét gyakran negyedkori homok foglalta el. Hárságy és Gálosfa környékén pedig homokkőpadok akadnak. A táj jellemző arculatát azonban a lösz eróziójának során kialakult változatos felszíni formák határozzák meg. A széles dombhátakat és a lankás oldalakat meredek falú - esetenként szurdokvölgyszerű - mély eróziós völgyek rendszerei hálózzák be, melyek a kelet-nyugati vízválasztókról észak-déli irányba lefutó széles fővölgyekbe torkollnak. Tengerszint feletti magassága 140 - 300 m közt váltakozik.
A Zselicség mérsékelten meleg, évi középhőmérséklete 10°C, télen enyhe, eléggé csapadékos (709 mm/év átlagcsapadék) éghajlatú vidék. A táj területén jelentős szubmediterrán klímahatás mutatható ki. Kettős csapadékmaximum jellemzi (június, október), ahol a nyári maximumból a növényzet viszonylag keveset tud hasznosítani, mivel ez heves esők, esetenként felhőszakadás formájában éri a talajt. A legjelentősebb eróziós pusztítások is ebben az időszakban jelentkeznek.
Talajviszonyai változatosak. A földes váztalajok az eróziónak kitett helyeken, valamint a valamikor mezőgazdaság által hasznosított területeken foglalnak el jelentős területet. Ezek erdősítése komoly kihívás a szakember számára, pedig beerdősítésük az erózió megfékezése és a talajfejlődés elindítása szempontjából rendkívül fontos. Az üledék és hordaléktalajok az eróziós hordalék lerakásából keletkeztek. A legjellemzőbb talajféleségek a barna erdőtalajok csoportjába tartoznak, jelezve azt is, hogy a terület erdősültsége valamikor nagyobb volt. Legfontosabb típusai a Ramann-féle barna erdőtalaj és az agyagbemosódásos barna erdőtalaj, melyek magas tápanyagtartalmukkal biztosítják az itt tenyésző fafajok kiváló növekedését.
A táj fontosabb társulásalkotó fafajai a kocsányos tölgy, a kocsánytalan tölgy, a cser, a bükk, a gyertyán, az ezüst hárs, a mézgás éger, de az összes őshonos fafajunk képviselteti magát, talán egyedül a nyír mely viszonylag ritka a területen. A sok fafajúság a terület különleges termőhelyi és növényföldrajzi adottságainak köszönhető.
Legismertebb természetes erdőtársulása az ezüst hársas - bükkös, legjellemzőbbek pedig a gyertyános - tölgyesek.
A mezőgazdaságilag nem hasznosítható területek jelentős része erdőtelepítésre alkalmas.
| Kelet - zalai dombvidék |
Vissza |
Az Erdőgazdasági tájak besorolásában a 36 b) jelet viseli.
A Déli Pannonhát észak - déli dombvonulatai közül a Zalabér - Pacsa - Nagykanizsa - Gyékényes vonalban a Drávára leszakadó vonulatsor a Kelet - zalai dombvidék. Geológiailag nem egységes, mivel alapvetően fiatal pliocén agyag, de helyenként homok, homokkő képzi az alapját, mely eltéréseket - talajképződés szempontjából - 2-3 méter vastag lösztakaró homogenizál. Tengerszint feletti magassága 150 - 280 m közt váltakozik.
Klímáját tekintve kimutathatóak szubmediterrán és szubatlanti hatások is. E két befolyásoló tényezőt - a természetesen előforduló fafajok közül - jól reprezentálja a szelídgesztenye (mediterrán), mely a gesztenyepusztulás előtt nagy egyedszámban fordult elő a területen, míg a szubatlanti jelleget a bükk jelentős térfoglalása bizonyítja. Az átlagos évi csapadék 742 mm (452 mm és 1221 mm szélsőértékekkel), az éves középhőmérséklet pedig 10,4°C.
Talajai löszön kialakult, az erdőtenyészet számára kiválóan alkalmas barna erdőtalajok. Ezen belül is a legjelentősebb térfoglalással az agyagbemosódásos barna erdőtalaj rendelkezik.
Fontosabb őshonos fafajai a bükk, a kocsányos tölgy, a kocsánytalan tölgy, a cser, a nagylevelű hárs, szilek, juharok, a mézgás éger, valamint a táj keleti peremén az ezüsthárs. A területre az elegyes többszintes erdőállományok jellemzőek. Legjellemzőbb természetes erdőtársulásai a gyertyános tölgyesek és a dél-dunántúli (zalai) bükkösök.
Az Erdőgazdasági tájak besorolásában a 36 a) jelet viseli.
A Déli Pannonháttól ugyan elválik (a Somogyi homokvidék és a Nagyberek-Kisbalaton-Tapolcai láp választja le), de a Kelet - zalai dombvidékhez hasonló ökológiai viszonyokkal jellemezhető a tájrészlet. A dombvonulat Balatonkeresztúrtól indul déli irányban és egészen a Somogyszob - Nagyatád vonaláig leér. Itt belesimul a Somogyi homokvidékbe, azzal széles átmeneti sávot képezve (az átmeneti sáv lösszel csak vékonyan borított, esetenként már homok kerül a felszínre). Klímája hasonló a Kelet-zalai dombvidékéhez. A csapadékellátottsága azonban annál gyengébb (átlagos évi csapadékmennyisége 725 mm). A szubatlanti hatás gyengülését jelzi, hogy a bükk előfordulása lényegesen ritkább és erősen kitettség-függő.
Talajai löszön kialakult, az erdőtenyészet számára kiválóan alkalmas barna erdőtalajok. Ezen belül is a legjelentősebb térfoglalással az agyagbemosódásos barna erdőtalaj rendelkezik.
Fontosabb őshonos fafajai a bükk, a kocsányos tölgy, a kocsánytalan tölgy, a cser, a gyertyán, a nagylevelű hárs, szilek, juharok és a mézgás éger. Legjellemzőbb természetes erdőtársulásai a gyertyános tölgyesek.
| Észak-Somogy - Tolnai - löszhát |
Vissza |
Az Erdőgazdasági tájak besorolásában a 29 a) jelet viseli.
Területére az észak - déli irányú fővölgyek és ezek közötti dombvonulatok jellemzőek. Tengerszint feletti magassága 110-296 m közt váltakozik. A dombélek éles, esetenként ellaposodó platószerű teteje igen száraz. A völgyek üdébbek. Vízszegény tájrészlet, kevés a forrás és a vízfolyás.
Éghajlatára a kontinentalítás a jellemző. Az évi átlagos csapadékmennyiség 600 mm körül mozog, az átlaghőmérséklet 10,5°C. Meg kell említeni még egy fontos éghajlati elemet, a tavaszi sorvasztó szeleket, melyek különösen veszélyeztetik az erdősítések sikerét.
A területet vastag lösztakaró borítja, mely eróziós völgyekkel mélyen szabdalt. E fedőlöszön számos talajféleség alakult ki. Az erodált helyeken karbonátos földes váztalajt találunk, ahol lerakódik a csapadék által a dombtetőkről, domboldalakról lemosott humuszos hordalék ott lejtőhordalék talajok jönnek létre, melyekben esetenként felismerhető több egymáson elhelyezkedő hordalékréteg. Az erdőtenyészet számára legkedvezőbb agyagbemosódásos barna erdőtalajok is megtalálhatók, melyek általában Ramann - féle barna erdőtalajokból alakulnak ki.
Fontosabb őshonos fafajai a kocsányos tölgy, a kocsánytalan tölgy, a cser, a molyhos tölgy, a gyertyán, a nagylevelű hárs, az ezüst hárs, szilek, juharok, a virágos kőris és a mézgás éger. Legjellemzőbb természetes erdőtársulásai a cseres - tölgyesek, ennek is a szárazabb típusai.
| Karád - Lengyel - Szekszárdi dombvidék |
Vissza |
Az Erdőgazdasági tájak besorolásában a 29 b) jelet viseli.
Geológiai és domborzati viszonyait tekintve hasonló az Észak-Somogy - Tolnai - löszháthoz. Lényeges eltérés mutatkozik viszont a csapadékellátottságban. Ebben a tájrészletben 100 mm-rel magasabb az átlagos évi csapadékösszeg (670 - 720 mm).
Talajviszonyai hasonlóak az Észak-Somogy - Tolnai - löszháthoz, azzal a kiegészítéssel, hogy lényegesen magasabb az agyagbemosódásos barna erdőtalajok aránya, a nagyobb csapadékértékek miatt. Az erdőtenyészet számára ezért kedvezőbb életfeltételeket biztosít.
Fontosabb őshonos fafajai a bükk, a kocsányos tölgy, a kocsánytalan tölgy, a cser, a molyhos tölgy, a gyertyán, a nagylevelű hárs, az ezüst hárs, szilek, juharok, a virágos kőris és a mézgás éger. Legjellemzőbb természetes erdőtársulásai a gyertyános - bükkösök, gyertyános - tölgyesek, és a cseres - tölgyesek üdébb típusai.
| Nagyberek-Kisbalaton-Tapolcai láp |
Vissza |
Az Erdőgazdasági tájak besorolásában a 35 jelet viseli.
A lápterületek pannon tengerfenék maradványok, melyek elláposodtak a Balaton medrének beszakadása után. Sík területek képződtek, alig pár méteres szintkülönbséggel.
Az évi középhőmérséklet 10,3°C, a csapadék átlagos éves mennyisége 700 mm.
A területen tipikusan az úgynevezett láptalajok uralkodnak (kotus tőzegláp, tőzeges láptalaj, lápos réti talajok). A Balatonhoz közeli területeken karbonátos nyers öntéstalajokat találunk. Ahol a láp homok, vagy löszborítást kapott ott rozsdabarna erdőtalajok alakultak ki.
Fontosabb őshonos fafajai a kocsányos tölgy, a cser, a gyertyán, a mezei juhar, a vénic- és a mezei szil, a magas- és a magyar kőris, a mézgás éger, a fehér- és a szürkenyár, valamint a fa és a bokoralakú füzek. Természetes társulásaiból a magasabb térszintekben a keményfás ligeterdők, gyertyános - kocsányos tölgyesek, mélyebb fekvésben a puhafás ligeterdők, a pangóvizes láperdők (fűz, éger) találhatók. A mesterséges beavatkozások hatására (lecsapolás stb...) jelentős termőhelyi változások következtek be. Arculatát jelentősen megváltoztatták a telepített nemesnyarasok.
|
|
|
|
